Kiinduló helyzet: A szülő avval keresett meg, hogy a 10 éves gyerekkel, minden nap szenvedés a tanulás. Átlagos gyerek, vannak barátai, iskolába a magaviselete jó, de azokban a helyzetekben, ahol teljesítenie kell, szorong. A tanulásban is komoly nehézségei vannak. Bizonytalan az olvasás, az írás sokat javult, de az osztályhoz képest le van maradva, a szorzótábla még mindig nem megy.
Kérdezem a családi háttérről, a korábbi iskolai évekről, hol, hogyan élnek....
Iskola: Az első két osztályban egy poroszos tanárnője volt, ez benne nagy feszültséget keltett, és a keletkezett stresszre úgy reagált, hogy teljesen leblokkolt! " Még a nevét se tudta megmondani ha kérdezték".
Család: A szülők két éve elváltak. Rázós válás volt, az anya folyamatosan kompenzált emiatt. Egyedül maradt 3 gyerekkel. Újra építeni az életet, lelkileg felállni, gyerekek lelkét ápolni nagy kihívás. Mégis -amennyire az erejéből telt- maximálisan a gyerek mellé állt! Mindent kipróbált: magyarázás, játékos feladatok, megvesztegetés,könyörgés, fenyegetés, kiabálás,..mindenen átmentek.
Úgy érzi hogy már nincs több ötlete és nem érti hogy mi lehet a baj! -néha már az is felsejlett benne hogy a gyerekkel "nem stimmel valami"...
Több oldalról kellett megközelíteni a kérdést, ahhoz hogy a végén összeálljon a kép.
Alapvető probléma volt, hogy folyamatosan lelkiismeret furdalással küzdött, és emiatt folyton kompenzált, tehát el sem jutott addig hogy elvárásai legyenek a gyerekkel szemben. Hiszen "szegény gyerek...!"
Nézzük hogy miért "szegény"?
1. Fel kellett oldania a válás miatt érzett lelkiismeret furdalást! Bár azóta is szilárdan kitart a döntése mellett, mégis őrlődött hogy emiatt a gyerekeknek milyen rossz.... -Pedig az eszével tudta jól, hogy egy feszült légkörnél még a válás is jobb!!...
2. Apjuk helyett is apjuk akart lenni, tehát a megfelelő apai gondoskodás hiánya miatt is kárpótolni akarta őket!
3. Bár a nevelésükbe minden elképzelhető energiát beletett, mégis úgy érezte hogy nem elég jó az, amit ő nyújtani tud nekik! Tehát hiába tesz meg minden tőle telhetőt, az amit ő csinál, az mindenképpen rossz...
Hogyan éli meg ezt a gyerek?
Személyiségtől függően kétféleképpen reagálnak:
Vagy olyanok lesznek, mint a fennt említett gyermek, tehát bizonytalan, szorongó, képességeinél jóval alatta teljesítő lesz,
vagy a fenti bizonytalanságot elrejti, így nagyképű, bunkó, flegma lesz.
Az első két ponton viszonylag gyorsan túl tudtunk lépni, hiszen, tudja hogy vannak helyzetek, amikor a válás a kisebbik rossz! Valamint ha a szülő kiegyensúlyozott, akkor a gyerekek is azok.
A gyakorlatban össze kellett írnia hogy milyen volt válás előtt-és után az életük. Fizikai és lelki szinten is. Látható volt, hogy -bár a válás mindig egy veszteség- mégis a körülményekhez képest jól jöttek ki belőle mindkét szinten!
Azt is könnyen belátta hogy nem lehet valaki egyszerre férfi és nő is, és attól hogy ő próbálja meg belerakni az apa részét is, még ugyanúgy nem (azt) kapják meg, amit egy apa adhatna nekik, tehát csak a saját energiáit szívja le feleslegesen!
A probléma kulcsát végül a gyerekkorában találtuk meg. Mivel már az anyja is úgy élt hogy "Nem vagyok elég jó" -azaz anya bármit csinált, rögtön meg is kérdőjelezte azt hogy jó-e az amit csinált, emiatt a gyerekeiben is úgy csapódott le, hogy "tök gáz anya, mindent rosszul csinál" .
Azért van ez így, mert a gyerekeknek hiteles felnőttekre, példaképekre van szükségük, egy olyan valakire, aki felelősséget vállal a tetteiért, és TUDJA hogy mit csinál. Hiszen egy bizonytalan felnőtt nem tud biztonságot adni egy gyereknek! Ami még fontos, hogy a gyerekek elsősorban a felnőttben végbe menő lelki folyamatokat érzékelik, nem pedig a tetteket!
Így tehát felnőttként ezt a programot futtatta tovább, és maga sem hitte el, hogy az amit csinál az jó! Ezért elindult egy ördögi kör. Hiába tett bele 200% energiát a gyerekekbe, mindig úgy érezte, hogy "szegény gyerekek milyen rossz nekik, mert anya nem tud nekik mindent megadni".
Azért, hogy a saját szemével lássa, hogy milyen jó dolga is van a gyerekeknek, készíttettem vele egy listát. Össze kellett írnia hogy mi minden jóban van részük a gyerekeknek. Élelem, otthon, ruha, különórák, játékok, szabadidő-programok, együtt töltött idő, figyelem, gondoskodás, szeretet....
A lista egyértelműen mutatta hogy sok gyerek örülne ha csak a felét megkapná ennek a sok jónak!
Ezután végre elhitte hogy az amit csinál az jó! Lekerült a "szegény gyerekek"- szemüveg, és így már tudott egészséges elvárásokat támasztani velük szemben.
Az említett gyerekben szorongást váltott ki az állandó túlaggódás, túlféltés,kompenzálás és az hogy nem voltak vele szemben elvárások. Kialakult benne egy olyan -hamis- kép, hogy ő ezt úgysem tudja.
Mihelyst az édesanya átlátta ezt a helyzetet, a gyerek önképe is megváltozott. Már elhitte hogy képes arra amire a többi gyerek, és rövid időn belül látványos javulás mutatkozott a tanulmányi eredményében! Nagyon boldog volt, amikor megtapasztalta hogy ő TUDJA ezt!!
Megjegyzés:
1. Az esetet a benne szereplő szülő tudtával és engedélyével használtam fel!
2. Az esetleírásban csak a lépéseket osztottam meg veletek, hogy hogyan jutottunk el a megoldáshoz. A valóságban ez egy több hónapig (esetenként akár több évig) tartó folyamat, amihez rengeteg belső munkára és bátorságra van szükség!!
Azért írtam ezt a cikket, hogy látható legyen, hogy egy adott problémát több irányból kell körbejárnunk, és néha ott van a megoldás ahol talán elsőre nem is gondolnánk. Pl. jelen esetben, hogy mi köze anya gyerekkorának ahhoz, hogy a gyerek most rosszul tanul...
