2017. szeptember 13., szerda

A Waldorf szellemiségről röviden

A Waldorf pedagógia Rudolf Steiner nevéhez kötődik.
Ezt a fajta szemlélemódot a szellemtudományban (Antropozófia) szerzett ismereti nyomán dolgozta ki. Kiindulásnak az. un.hármas tagozódást tekintette, azaz a test, a szellem és a lélek hármas egységét,ez a mindennapokban a művészeti, gyakorlati és intellektuális képzés útján valósul meg.
A Waldorf óvodákban és iskolákban minden gyerekre önálló egyéniségként tekintünk. Felfedezzük a bennük rejlő értékeket, majd segítünk nekik abban, hogy ennek nyomán megtalálják a saját útjukat!
Éppen ezért a Waldorf intézményekben jut elég idő arra, hogy a gyerek személyiségére hangolódva támogassuk erősségeit, hogy a legjobbat hozhassa ki magából a társadalom nyomása nélkül!
Önálló, saját véleménnyel rendelkező felnőtteket szeretnénk nevelni, akik az előttük álló kihívásokat megoldandó feladatoknak tekintik. Ehhez elengedhetetlenül fontos a fantázia (belső képalkotás),valamint a kreativitás. Ezeket a képességeket a művészeteken keresztül tudjuk életre kelteni. Ezért kiemelten fontos a Waldorf pedagógiában a művészeti nevelés. Óvodában a mese hallgatás,közös éneklés,zenélés, iskolában pedig az említetteken túl a kórus, a hangszer tanulás,ill. az euritmia segít ebben.
Rudolf Steiner életéről a Magyar Antropozófiai Társaság oldalán olvashattok részletesebben:
http://www.antropozofia.hu/rudolf_steiner_elete

Rudolf Steiner 1861. február 27-én, valamivel éjfél előtt jött e világra Johann Baptist Steiner (Trabenreith, 1829 - 1910, Horn), erdész, vadász, majd távírász és Franziska Blie (Horn, 1834 - 1918, Horn) varrónő elsőszülött gyermekeként Kraljevecben, mai nevén Donji Kraljevec, Horvátországban. Ponto...
ANTROPOZOFIA.HU

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése